Gattyán György üzletember három év után adta új kézbe az Egyetem fenntartói jogait. Az egyetem fenntartója 2023. június 1-től a Pro Universitate Albensis Oktatási, Beruházási, és Koordinációs Zrt. lesz. Az új tulajdonosi kör olyan székesfehérvári kis- és középvállalkozások konzorciuma, melynek tagjai több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az oktatás, a pályaorientáció, a felnőttképzés és közösségi szolgáltatások, valamint intézmény működtetés és fenntartás területén.
Lajkó Csaba ultrafutó, egyetemünk informatikusa 8. alkalommal vett részt az Ultrabalatonon. Az abszolút versenyben 26. helyezést ért el, 24 óra 20 perc alatt teljesítve a 211 km-es távot. Ez nem egy rossz eredmény a saját bevallása szerint, amikor elindult, 26-27 órán belüli célba érést tűzött ki maga elé.
A Kodolányi János Egyetem partnerként vesz részt „A felnőttoktatásban alkalmazott digitális módszerek vizsgálata partnerségben című pályázat megvalósításában a Békés Megyei Kormányhivatal projektvezetésével, nemzetközi partnerek támogatásával. A program Erasmus+ KA220 forrásból finanszírozott és 2022. január 1. és 2023. december 31-ig kerül megvalósításra.
Két elismerésben is részesült egyetemünk a Virtuális Erőmű Program (VEP) XIII. Parlamenti díjátadó gáláján: VEP Egyetemi kutató mentor központja díjban és Energiahatékonysági Mentorszervezet díjban. Az elismeréseket Dr. Zugor Zsuzsanna pénzügyi-számviteli igazgatóhelyettes vette át Szili Katalintól, a VEP örökös védnökétől és Molnár Ferenctől, a VEP tulajdonosától.
Díjnyertes oktatási módszerünket cégekkel, vállalatokkal közösen alakítottuk ki, hogy biztos legyen a jövőd.
Mentorprogramunkkal biztosítjuk számodra a stresszmentes egyetemi éveket. Élsport vagy munka mellett is könnyedén tanulhatsz.
Elérhető Erasmus pályázatok keretében külföldi partner intézményeinkben is tanulhatsz. Angol nyelvű képzéseinken pedig itthon is külföldi diákokkal együtt járhatsz egyetemre.
Nálunk két alapszakot is elvégezhetsz plusz két félév alatt, így két diplomát szerezhetsz mindössze egy tandíj áráért.
Válassz 3 felsőoktatási szakképzésünk, 12 alapszakunk, 3 mesterképzésünk és számos szakirányú továbbképzésünk közül.
Rugalmas távoktatási rendszerünknek köszönhetően munka mellett, akár külföldről is egyszerűen szerezheted meg első vagy további diplomáidat.